Csak mi Neked jutott
Nem vágyom én sokra, csak szép és példás életre,
Hogy életem éljem inkább csak egészségben, nevetve.
Csak annyit és úgy kapjak az élettől,
Ami Neked jutott e sok szépségből.
Csak annyi ősz hajszálam legyen, mint Neked,
Úgy öregedni - meg - szép és békés lélekkel, ahogyan Te tetted.
Csak annyi tehetséget kérek, mi Neked adatott,
Úgy alkotni, olyan erős szenvedéllyel és vággyal.
Csak annyi vidámságot, mi Neked volt,
Úgy derülni az embereken, az életen, ahogy Te tudtál.
Csak annyi jó modort és eleganciát,
Úgy öltözködni és viselkedni, ahogy Te megjelentél.
Csak annyi boldogságot, mi Neked jutott,
Úgy szeretni, ahogy Te tudtál.
Csak annyira ölelni, mint Te öleltél másokat s engem,
Úgy szeretve lenni, ahányan és ahogyan Téged szerettek.
Hogy egy napon messzi alkonyomban elmondhassam,
Így életem már nem volt hiába,
S majd akkor megint boldog leszek még egyszer újra,
Hogy így éltem Csodákkal,
S elégedetten hajtom meg fejem Tenálad.
Máslét az éj!
Cinkosod vagyok az éjben, s te az enyém!
Szolgálóm vagy, s én a Tiéd!
Vörösruhás éji vámpírod, ki szomjazva várja jöttöd,
Ha alászáll az éj édes színe,
Erőtlenasszonya az éjszakának,
Kibelőled jut éltető, másfajta léthez.
Álmodelérhetetlen vágya testednek,
Törékenyillatú tündér vagy, veszélyes vámpír.
Kivel izgalmas kaland minden gondolat,
Egyvadászat, hol nincs vadász és űzött vad sem,
Mert mindkettő mi vagyunk minden lélegzetben.
Nem szerelem ez, ember!
Valamititkos, rémes, édes szövetség!
Nem testen át formálódik,
Hanem szövegekben, írásban, mint holmi művészet!
Nem találkozunk, nem érintjük egymást,
Így száll meg minket a Hold bűvös ereje,
Éled fel ez a megmagyarázhatatlan érzés.
S ha szemtől szemben állunk,
Nincs semmi vágyunk, csak két ember
Vagyunk a világban, két ismerős,
Kik átlagos szót beszélnek, s minden átlagos,
Tekintet, mozdulat,
És semmi nem árulja el a világunk,
Hogy a Hold által átadjuk magunkat egy másik világnak!
Hajdúhadház, 2015. november 15-16.
A császárné nincs már!
Bálban keringőzik a sok fenség,
Csupa selyem, damaszt, brokát, hamisan csillogó kelmék.
A szoknya az abroncsra hull,
Felsőd a fűzőre borul.
Álomszép csodaruhákA tested bezárják,
Báj és kellem, üres mosolygás,
Rosszindulat, pletyka, locsogás.
Abroncs és fűző, álomnak hitt viktoriánus világ,
Rég nem éljük már az udvarhölgyek korát!
Minden csak utánzás,
Darabokra hullt kétszínű világ!
A császárné nincs már!
Volt egy álomvilág,
Hol megidéztük az uralkodók korát!
Beöltözve fullasztó fűzőitekbe, súlyos szoknyákat veszünk,
Gúzsba kötjük magunk, hogy egy kicsit ők legyünk.
Őszintén éltem itt s öltöztem, játszottam,
Végül nehéz lett lelkem, már csak vonszoltam.
Felismertem e világ minden rejtett titkát,
A meredt prűd Európát!
Minden, mi fénylett, megkopik,
A fátyol végül lehullik,
Senki nem áll már Bécs trónján!
A császárné nincs már!
Valóság és játék mindegy már,
Pletyka, kín, zsarolás, düh, vád,
Elhagylak benneteket, hazatérek
Hazámba, hol vár az élet,
A császárnétok nincs már,
Mert leveszi hosszú ruháját,
Fűzője, mi lelkét is megkötötte,
Hosszú brokát szoknyáját, mi derekát ölelte,
Hazatér a jelenbe, s belép egy bálterembe,
Ez már nem Bécs, nem fél,
Ruhája egyszerű s tiszta,
Ez már a valóság tánca, nincsen vissza!
2016. január 10.
A hangokon túl
Volt párom, Erdei Kálmán emlékére, 1947 - 2016.
Lassan szárnyat bont a lelkem a zongoránál,
S szívemben összeállnak a hangok dallamokká.
Mintha lelked vezetné kezem,
Velem vagy sokszor, úgy hiszem,
Pedig még nem tudom, hogy közel az éjfél,
Hogy lelked már nem sokáig él.
S újra csendes lesz a zongorád,
A sok évtizednyi hang belőle mind elszáll.
Megáll létednek órája,Felsóhajt egy város hiánya.
A Földön itt jártál,Hol hosszú ideig voltál.
Messze Tőled játszottam egy zongorán,Minden billentyűn Te szóltál.
Nem tudtam, hogy Te már készülsz, mint a vendég,
Sírnak már a zongorák, s szárnyak röppennek az Ég felé;
A Lét sóhajtott - Testedben egy utolsót, és visszaszállt a csillagokba.
Lelked újra szól a hangokban,
Dallamokká élednek megint, egyre jobban,
Míg szívem lelkeddel - egyre erősebben - minden pillanatban dobban.
Debrecen, Kenézy kórház, 2016. május 20.
